Lengyel

Lengyel – Apponyiak nyomában…

Tudjátok mi az Apponyiak által épített kastély különlegessége?

1799-ben gróf Apponyi Antal vásárolta meg a Lengyeli uradalmat. Az Apponyi család először egy kisebb kastélyt épített, ahol ma óvoda és posta működik. Ennek a kastélynak 1870-ben az emeletét lebontották, hiszen a monda szerint csak egy emeletes épület lehetett a faluban, ez pedig az 1824 és 1829 között épült ma is látható kastély, amely őrzi a család emlékét. Apponyi József az építésztől azt kérte, hogy jelenítse meg a kastélyon az év jegyeit. Így 4 bejárattal, az évszakokat szimbolizálva, 12 kéménnyel a hónapokra utalva, 52 szobával a hetek száma szerint és 365 ablakkal épült fel a kastély.

Mire leltek gyógyírt egy tehénistállóban?

Azonban az Apponyi család munkája itt nem ért véget. Az első nagyobb gazdasági épület volt a Svájceráj, ami egy svájci mintára épült tehénistálló. Az istálló felső szintjén kialakításra került egy lakó rész, amit a főúri család tagja használtak tüdőbajaik gyógyítására, ugyanis úgy tartották, hogy „a tehénnek a gőze” jó hatással gyógyítja a tüdőbántalmakat. A terület adottságinak köszönhetően jó szőlőtermésre számíthattak, ezért a borospince sem hiányozhatott a család birtokáról. A szintén gróf Apponyi József által épített templom kertjében található a család sírboltja, az 1863-ban meghalt grófnak a szívét pedig az iránta érzett hála jeléül a templom falában helyezték el. Érdemes felkeresni a több hektáros kastélyparkot, hiszen gróf Apponyi Sándor idején renget ritka és különleges növény telepítettek be ezzel színesítve azt.

Mi lett a birtok sorsa a grófok után?

Az Apponyi család itt élő tagjai 1930-ban kihaltak, Apponyi Sándor még életében az itt található híres könyvtárát az Országos Széchenyi Könyvtárnak adományozta, a kastélyt teljes bútorzatával pedig a Nemzeti Múzeum kapta meg.  Az egykori általános iskola épületében ma a Német, Székely és Óvodatörténeti Múzeum kapott helyet.

Gyertek velünk a szabadba!

A település különleges természeti adottságokban bővelkedő területe Annafürdő, ahol ma Turisztikai és Természetismereti Központ működikA szépen kialakított parkerdőben vadaspark, interaktív kilátó és pihenő tó is található. Természeti értékek között kiemelkedő az Anna-forrás, melynek története szintén az Apponyi grófokhoz köthető, Apponyi Rudolf feleségét Benckendorff Annát nagyon kedvelték helybeliek, hiszen rendszeresen bálokat, majálisokat tartott és kirándulásokat szervezett. Annafürdő ma az Ő nevét viseli, a területet pedig a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. gondozza.