Kurd

A település elhelyezkedése

A települést Tolna megye délnyugati részén, a Kapos folyó völgyében fekszik, a Kapos folyó osztja két részre, nagyobb része a folyó bal oldalán helyezkedik el, kisebb része a folyó jobb oldalát övező szőlőhegy aljára épült.

Kurd, Kurt, vagy Gardafalva?

Kurd és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Határában bronzkori eredetű edények nyomait tárták fel. A honfoglalást követően a Héder nemzetség tagjai telepedtek le itt. Innen származik a község neve is, egyesek szerint a honfoglaló magyarok egyik ősi vezéralakja Kurt vagy Kurd névre hallgatott. Egy másik monda szerint egy Kurd nevezetű török pasa vezérlete alatt álló egység csatát vívott a község határában, és róla kapta a nevét. Az ismeretlen szerző azt állítja, hogy ezt megelőzően Gardfalva volt a település neve.

Templom parasztbarokk stílusban és település élet?

A település legrégebbi épülete, a Római katolikus templom, mely 1765-ben épült. Parasztbarokk stílusú, bádog toronysisakkal, melyhez fogható igen kevés található. Oltára Martin Fischer alkotása, két mellékoltárának egyikét pedig Zichy Mihály által festett Szent Anna kép ékesíti.

A szép Kapos-völgyi természeti környezetet kiegészíti, hogy a községünkben minden infrastruktúra kiépült – általános iskola és óvoda működik. Az iskolások száma körülbelül 100, az óvódásoké megközelítőleg 50 fő. A lakosság száma 1173 fő. A település lakói, a civil szervezetek, vállalkozók és a nemzetiségi önkormányzatok közösen igyekeznek szervezni a falu közéletét, ápolják a hagyományokat, és újakat teremtenek.

Gondoltátok volna, hogy 8 millió éves ősmaradványokat lehet itt találni?

Kurd neve nem ismeretlen a geológus szakemberek előtt. Országos, sőt nemzetközi szintű ismertségét egy szürke színű agyagos kőzetnek és az abból előkerült, mintegy 8 millió éves ősállatok maradványainak köszönheti. A földtani alapszelvénnyé nyilvánított feltárásról előkerült csigák közül nemzetközi nevezéktanban több is a falu nevét viseli. Az ősmaradványok között a leggyakoribb a Viviparus kurdensis melynek főbb ismérvei a lépcsőzetes forma és a konkáv oldalú kanyarulat.

A környező jó minőségű termőtalajok kedveznek a mező és erdőgazdálkodáshoz, s néhányan kitartóan ragaszkodnak a szőlőhegyi birtokaikhoz, ahol jó minőségű borokat termelnek.