III. Tolnai Zöldút Teljesítménytúra 2024. 05. 11.

2024. május 11-én harmadik alkalommal rendezzük meg a Tolnai Zöldút Teljesítménytúrát, a vadregényes tolnai erdőkben.  A jó hangulat és a szuper útvonalak kijelölése mellett, továbbra is az a célunk, hogy minél többet vigyetek haza abból, amit mi a lakóhelyünk értékeinek bemutatásával, szépségével és vendégszeretetünkkel adni tudunk.
A szokásos 5, 15, 25, 30, Maraton, MTB és Lovas távok mellett egy meglepetés távval is várunk Titeket, 2024-ben már kenuval is indulhattok a célba.
Addig is kövesd figyelemmel oldalunkat és nézd meg az alábbi kisfilmet a legutolsó túránkról!

 

Az eseményt FB oldalunkon ITT jelöld be, hogy ne maradj le semmiről!

Időpont:

2024. május 11. (szombat)

Választható távok:

Kérjük, hogy még a táv választás előtt olvassa el figyelmesen az oldal alján lévő, minden távra egyaránt vonatkozó egyéb információkat is és csak utána válasszon távot, ahol már csak az adott távra vonatkozó egyéb információkat látja. Így elkerülhető sok gyakran feltett kérdés (pl. mivel jut vissza az indulási pontra?), melyre a választ megtalálja a minden távra vonatkozó általános információban.

III. Tolnai Zöldút 5 

Kurd, Művelődési Ház - Kurd, Szőlőhegy - Kurd, Művelődési Ház 

III. Tolnai Zöldút 15

Annafürdő Vendégház - Papdi kápolna - Szentkúti Kunyhó - Ökoház - Kurd, Művelődési Ház 

III. Tolnai Zöldút 25

Závod, Fachwerk-ház - Lengyel-Szállásmajor - Annafürdői Vendégház - Papdi kápolna - Szentkúti kunyhó - Ökoház - Kurd, Szőlőhegy - Kurd, Művelődési ház

III. Tolnai Zöldút 30

Hőgyész Művelődési ház - Csicsói kápolna - Dúzsi kisvadászház - Mucsi templom - Papdi kápolna - Szenkúti kunyhó-Ökoház - Kurd, Szőlőhegy - Kurd, Művelődési Ház

III. Tolnai Zöldút Maraton

Kalaznó, Polgármesteri hivatal - Hőgyészi horgásztó - Csicsói kápolna - Dúzsi kis vadászház - Mucsi templom - Papdi kápolna - Szentkúti kunyhó - Ökoház - Kurd, Művelődési ház

III. Tolnai Zöldút MTB kerékpár

Kurd, Művelődési ház - Kurd-Csurgópusztai kis vadászház - Szentkúti kunyhó - Ökoház - Papdi kápolna - Annafürdői Vendégház - Závod, Fachwerk-ház - Nagyvejke, Pedal Porta - Tevel, Veres Pálinkafőzde - Dúzsi kis vadászház - Csibrák, faluközpont - Kurd, Szőlőhegy - Kurd, Művelődési ház

III. Tolnai Zöldút lovas táv

Annafürdői Vendégház - Lengyel, sportpálya - Kurd-Csurgópusztai kis vadászház - Kurd, Művelődési ház - Szentkúti kunyhó - Ökoház - Lengyel, sportpálya

III. Tolnai Zöldút kenu

Szakály Sportpálya - Dúzs, Kapos-part - Csibrák, Kapos-part - Kurd, Kapos-part

Minden távra vonatkozó információ:

Nevezési díj tartalma

  • Részvételi jog a túrán
  • Túra rajtjában frissítési lehetőség
  • Túra közben frissítőpontokon ellátás 
  • Egyedi, színes, névreszóló oklevél a szintidőn belül teljesítőknek
  • Fából készült kitűző
  • Nyomtatott menetlap A4-es méretben (ezen kell útközben igazolnod az ellenörzőponton az áthaladást)
  • Menetlap hátoldalán színes térképpel
  • Letölthető GPX track
  • Letölthető PDF térkép
  • Rajtban megvásárolható Tolnai-hegyhát déli része turistatérkép
  • Rajtban vásárolható logózott repohár
  • Térítés ellenében előrendelhető egytálétel a célban
  • Célban zenei program, tűzoltójátékok gyerekeknek, faluséta óránként
  • Mosdó a rajtban és a célban 
  • Célba érkezést követően ingyenes transzfer buszjárat a rajt helyszínére

Személyszállítás

A célbaérést követően lehetőség lesz a kiindulási pontokra visszajutni ingyenes mikrobusz járattal.
A buszok folyamatosan a megfelelő létszám elérésekor indulnak, 13:30 -19:00 óra között

Frissítés

A túra során frissítőpontokon lesz lehetőség a folyadék- és kalóriapótlásra. A frissítőpontok száma és az azokon igénybe vehető szolgáltatás részletei a túra távok aloldalain olvasható. 
Frissítőpontokon nem használunk sem műanyag sem papír poharat. Kérünk hozz magaddal saját bögrét vagy poharat.
A frissítőpontokon főként helyi termékeket fogunk biztosítani számodra. (szörp, fröccs, ásványvíz, harapnivaló, stb..)
A rajtban újrapohár vásárolható 300 Ft/db áron. (a készlet erejéig)

Nevezési részletei

Online (early bird) előnevezés 2024. május 3. péntek 24:00 óráig 2500 forint/fő egységesen minden távon. 
Online előnevezés 2024. május 4-től május 9. csütörtök 24:00 óráig , továbbá helyszíni nevezés korlátozott számban 3500 forint/fő áron. 
Kenu távnál lehetőség van saját vizi eszközzel is érkezni és lehetőség van kenu bérlésére is, mely a nevezési díjon felül további 4000 Ft/fő.  A kenubérlés kizárólag csak előnevezéssel, 2024. május 9-ig lehetséges, illetve a teljes kapacitás eléréséig, mely után fefüggeszti a nevezési oldalon a szervező a további kenubérlést! 

Kedvezmények:

10 év alatti (2013.12.31. után született) nevezők részére a nevezési díj 500 Ft/fő

A Tolnai Zöldút településeinek lakosai számára a nevezési díjból 50% kedvezmény (kivéve kenubérlés és melegétel rendelés), viszont kizárólag előnevezéssel, online fizetéssel vehető igénybe. (Rajtban lakcímkártya felmutatásával)
Az indulási helyszínen lakcímkártya felmutatásával kell igazolni, hogy a Tolnai Zöldút település lakója (Csibrák, Dúzs, Hőgyész, Kalaznó, Kurd, Lengyel, Mucsi, Nagyvejke, Tevel, Závod, Szakály). Bármelyik település lakója részt vehet a nyolc táv bármelyikén. 

Melegétel

A célban elfogyasztható két féle melegétel előrendelhető az online nevezés során. Ennek ára a nevezési díjjal együtt csak online fizetéssel rendelhető május 3-ig. (helyszíni igénylésre nincs lehetőség). A célban -előrendelés nélkül- egyéb melegételt az ElPoCo LoCo bisztrónál is lehetséges majd, ha lemaradtál az előnevezéssel.
Az újrapohárhoz hasonlóan megkérünk, ha van lehetőséged tegyél be egy éthordót/tányért, kanalat is a zsákodba és abból fogyaszd el a célban a melegételt. A helyszínen mosogatásra nem lesz lehetőségünk. A rendezvény elveihez híven nem szeretnénk egyszerhasználatos műanyag tányérokat használni. 

Választható ételek :

Babgulyás, kenyér 1250 Ft/adag

Sült csirkecomb, rizibizi, savanyúság 1750 Ft/adag
 

Nem tudod eldönteni még, hogy mit szeretnél fogyasztani a célba érkezést követően? Nem gond! A hőgyészi "ElPoCo LoCo bistro" a teljesítménytúra célpontjában is vár Téged, ahol kedvedre választhatsz kínálatukból.

Létszámlimit

A 8 távra együttesen 1200 fős létszám limit érvényes. Ennek elérésekor nem tudunk több nevezést fogadni.

Felszerelés

A TE érdekedben javasolunk felszereléseket egy hirtelen jött időjárás változás, esetleges baleset, nem várt eltévedés vagy eléhezés esetére.

  • Feltöltött mobil telefon
  • 5 dl folyadék tárolására alkalmas eszköz (üveg, kulacs)
  • Elegendő élelem és folyadék
  • EÜ csomag (csoportonként)
  • Nem kötelező, bár segítheti a tájékozódást a Tolnai-hegyhát déli része turistatérkép, mely a rajt helyszíneken beszerezhető lesz 1500 forintos áron

Etika, sportszerűség

Kérünk benneteket, hogy az útvonal során érintett erdőkben, településeken az ott lakók nyugalmát tartsátok tiszteletben. Az erdei és településeken áthaladó szakaszokat tartsátok tisztán, ne szemeteljetek. Ha találsz szemetet inkább vedd fel és vidd el a következő szemétgyűjtőig.

A fair play szabályait tartsátok tiszteletben, ne vágd le az utat, ne csalj és ne tegyél keresztbe másoknak. Bajba jutott túratársadnak segíts, még a saját szintidőd terhére is. Hiszen tudod, a Tolnai Zöldút nem verseny, csak magaddal és a kitartásoddal küzdesz meg.

Biztonság

A gyalogos, kerékpáros és lovas útvonalak néhány ponton találkoznak, kereszteződnek, rövid távon akár együtt is haladnak, ezért a kerékpáros és lovas résztvevők ezeken a pontokon csak lépésben, lassan haladhatnak a balesetek elkerülése végett. Ezeken a pontokon figyelemfelkeltő táblákat helyezünk el (KRESZ: piros háromszögben fekete felkiáltó jel), minden résztvevő fokozott figyelemmel haladjon ezeken a szakaszokon!

A biztonság érdekében a lovas és MTB távon kizárólag kobakban, a kenus távon pedig kizárólag mentőmellényben lehet résztvenni (kenubérlés esetén a mentőmellény is biztosítunk). Egyes gyalogos távok esetén lehetőség lesz a Kaposon tutajos átkeléshez is, melyhez szintén kötelező a mentőmellény viselete, melyet a szervezők biztosítanak.

Vis Maior

A túrát elháríthatatlan külső ok (vis maior), az időjárási körülmények, természeti katasztrófa, sztrájk, blokád vagy más előre nem várt, extrém, illetve előre nem tervezhető és elháríthatatlan ok miatt ha nem lehet megrendezni, úgy a Szervező új (pót) időpontot jelöl meg a túrázók részére (amelyről hivatalos tájékoztatást ad) és a részvételi díjat nem fizeti vissza. 

Amennyiben nevezése után meggondolja magát a túrázó, időjárás, vagy betegség miatt nem tud résztvenni a túrán, a nevezési díjat nem fizeti visszai a szervező, de később is teljesítheti a túrát a letöltött térkép alapján és egyeztetést követően az oklevelét és a jelvényét később is átveheti. Bővebb információ az Általános Szerződési Feltételekben. 

A versenyszervező a program helyszínének, időpontjának, valamint az útvonalak módosításának jogát fenntartja.

Tanácsok

  • Ne induljunk el felkészületlenül a hosszú távokon. A kevésbé tapasztaltaknak ajánlott rövidebb távot választani, hogy fokozatosan készüljenek fel a növekvő terhelésre.
  • A saját teljesítményünk és a szintidő ismeretében a rajtidőt érdemes úgy megválasztani, hogy lehetőleg sötétedés előtt érjünk célba.
  • Kisebb egészségügyi panasz esetén mérlegeljük az esetleges indulási, lemondási alternatívákat, ám betegen, lázasan kifejezetten TILOS az indulás.
  • A túra helyi és NATURA 2000 védettségű területen zajlik, ezért a területen minden növény, állat és geológiai képződmény gyűjtése TILOS! Fokozott figyelmet kérünk a taposási károk elkerülésére, és szemét se maradjon az erdőben.

Állatok

A túrára kisállatot/kutyát lehet hozni, a fennálló jogszabályok betartásával. A kisállatok/kutyák visszaszállítására nem minden mikrobuszban van lehetőség, melyet a szélvédőn jelezzük. Kérjük ebben az esetben várja meg a következő szabad mikrobuszt. Lovak számára a frissítőpontokon vízvételi lehetőséget biztosítunk.

Hozz a kisállatod mellett mást is a túrára! A Tolnai Zöldút Teljesítménytúra támogatja a Együtt a Négylábúakért Állatvédő Alapítványt is azzal a lehetőséggel, hogy az útvonalak indulási pontján pár kg száraz, vagy nedves állateledelt, állati gyógykészítményt, használt, de jó állapotban lévő plédet, takarót, fürdőlepedőt, etető ès itató tálakat, játékokat, jutalomfalatokat gyűjtünk, melyet az állatvédelemmel foglalkozó Alapítványnak adunk át. Kérünk, segítsd a munkájukat ezzel is, melyet előre is köszönünk!

Szállás

Általunk ajánlott környező szálláshelyek listája elérhető az alábbi aloldalon. 


Szolgáltatók

Támogatók:

Tolnai Erdőkért AlapítványTEA 
Aktív Magyarország 
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 
Hőgyész Község ÖnkormányzataHőgyész Nagyközség Önkormányza 
Dúzs Község Önkormányzata 
Lengyel Község ÖnkormányzataLengyel Község Önkormányzat 
Závod Község ÖnkormányzataZavod Község Önkormányzat 
Kalaznó Község ÖnkormányzataKalaznó Község Önkormányzat 
Kurd Község ÖnkormányzataKurd Község Önkormányzat 
Mucsi Község ÖnkormányzataMucsi Község Önkormányzat 
Nagyvejke Község Önkormányzata 
Tevel Község Önkormányzata 
Szakály község 
Jáhn Pince 
Gyöngyike Vendégház (Szakály)

 

 

 
GÁBORHÁZ 2012 Borászati Kft. Gróf Apponyi Pincéje  
Tómester 67 Kft  
Szajkó Vendégház Mucsi 
   
Hőgyészi Értékőrző Egyesület  
Vikli Vendégház Závod  
Veres Pincészet  
Pálinkás Norbert filmrendező  
Déli Agrárszakképzési Centrum, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és KollégiumDéli Agrárszakképzési Centrum 
Kurdi Községi Tűzoltó Egyesület  
Horváth Zoltán E.V:  
Hőgyészi Horgász Egyesület  
Szász János és családja  
Teninger János és családja  
Tolnai Zöldút önkéntes szervezői