Hőgyész

Kőkorszaktól a hölgymenyét vadászokig.

Hőgyész a Tolnai-Hegyhát déli részén a Kapos-folyó mellett húzódó Donát-patak völgyében, szép természeti környezetben fekszik. Azonban már az őskori élet kiváló kutatója, Wosinsky Mór által feltárt régészeti leletek bizonyítják, hogy már a kőkorszakban , a bronzkorban is lakott volt a terület.  A X. században Tevel hercegnek, aki Árpád fejedelem unokája, a jelenlegi , Tevel község területén voltak birtokai. A fejedelem családjának elődeink hermelin prémmel adóztak. A hölgymenyétet vadászókat hölgyészeknek nevezték, ebből alakult ki később a község neve.

A Mercy grófok öröksége az Apponyiak birodalma

Az újkori Hőgyész alapítója a grófi Mercy család 50 évig élt a településen, a család jelmondata jól jellemzi az életfelfogásukat: „Előre, egyenesen előre!” Az ő idejükben épült a kastély épülete, az uradalmi épületek és a csicsói kápolna.  1773-ban a Mercy család eladta az uradalmat gróf Apponyi Györgynek. Az Apponyiak 150 évig birtokolták a területet. Ők iskolát alapítottak, kórházat hoztak létre. 1799-ben Apponyi Antal templomot épített, amely szerkezetében és stílusában is a környék egyik legszebb temploma. Hőgyészi kastély is az ő nevükhöz fűződik, amelyet Mercy-Apponyi kastélynak is neveznek.

Csicsói csoda

A Mercy uradalom idején épült Csicsói Szentháromság és Szűz Mária neve templomhoz és az itt található forráshoz páratlan környezetben juthatunk el. Az elmondások szerint már a török hódoltság idején is búcsújáró hely volt Csicsó, melynek kútját remeték őrizték. A forráshoz több monda is tartozik az egyikben például  megemlítik  hogy aki iszik kútból gyermekáldás elé néz. Még ma sem eldöntött, hogy a forrás vízének van csodatévő ereje vagy a mellette található Szent Mária képének.  Azonban az a hír járta, hogy a település férfi lakói rendszeresen kilesték hogy kik szeretnének e csodatévő erőben részesülni, és felajánlották, hogy besegítenek a csoda beteljesülésben. Akit pedig még ez nem csigázott fel eléggé, a Csicsói szőlőhegyről páratlan kilátás nyílik a Kapos völgyére.

Hőgyész a hagyományok mentén

A településen négy népcsoport él együtt, és őrzik közösen hagyományaikat. Ők a magyarok, a székelyek, a németség és a cigányság. Kisvárosi jellegét a grófok építtette épületek és terek adják, melyeket kiváló művészek alkotásai díszítenek. A szép környezet, a természeti és épített látnivalók komoly turisztikai vonzerőt jelentenek. A csicsói zarándoklat mellett túraútvonalak nyújtanak barangolási lehetőséget. Levendulaszüreten való részvétel is különleges élményt nyújt., emellett négy napraforgós szálláshelyeink gondtalan pihenést kínálnak . A hozzánk látogatók kézműves mézet , homoktövises termékeket kóstolhatnak és fafaragóink munkáját is megfigyelhetik.